Mondhatnék sok mindent, hogy miért is kell nekem ilyesmibe fognom, de ezek közül csak kettőt érdemes megemlítenem most az elején.

Az egyik ilyen, hogy folyton ezt teszem, a másik, hogy egy kis restanciám is van.. Ugyanis idestova  6éve tartozom egy leadandó dolgozattal filozófiai témakörben.

Természetesen még főiskolás hallgatóként másképp láttam egy-egy értelmetlennek tűnő dolgozat elkészítésének protokollját, de pechemre nem tudtam akkor keresztülvinni a tervem. Ez nagyon egyszerű volt: kölcsönözni kell…

Egy kétfoglalkozásos A-Z-ig tartó előadássorozat után tőlem ne várjon csodát egy tanár. Persze nem őt hibáztatom azért miután “valami filozófia” témakörös házi dolgozat alapján kívánta megadni az érdemjegyet, de azt már nem értem, hogy ilyen megközelítés után, miért kell ellenőrizni a dolgozatok és az interneten elérhető anyagok közti hasonlóságokat? Persze csak én keveredtem ebbe a helyzetbe.. Három másik osztálytársam, kiknek – mondjuk úgy – “szintén én írtam” a dolgozatát, gond nélkül vette az akadályt.

Később persze arra jutottam, hogy valami felsőbb erő kívánta úgy, hogy én komolyan vegyem ezt a dolgot. Háhá! A kis butus.. nem tudta mit jelent ez nálam.. mert igen nehezen szánom el magam ilyesmire. Szóval pár év teljesen mással foglalkozás után és megannyi elmélet születése mellett, elkezdtem dolgozni a dogán.

Ahogy kell, olvasással kezdtem. Szerencsémre mindig van aki előbb-utóbb kimozdít tunyaságomból, ezesetben is Ildikó volt ilyen kedves és meglepett az “50 híres filozófus” könyvecskével. Ez egy elég jó és igen rövid összefoglaló arról, hogy ki, milyen irányba próbálta tágítani mindannyiunk elméjét. A könyv leghasznosabb része a fejezetenkénti összefoglaló, mégpedig, hogy ki milyen könyvecskével próbálta ezt megtenni. Szóval leszűrtem a számomra érdekesebbnek látszó szerzőket, a szerintem elolvasandó műveket és készítettem egy olvasási tervet.
Az ezt követő 1 évem volt az, amikor komolyan támogattam a megyei könyvtár működését a magam szemtelen késedelmes módján.

Elég sok téma kevereg a fejemben, melyek némelyike olyan mértékű, hogy még a megemlítése is szerénytelenség volna, így hát maradjunk abban, hogy még nem tudom pontosan miről is fogok írni..

Eztán jogosan vetődik fel a kérdés, hogy akkor mire ez az egész? A válasz egyszerű: Jegyzetek.

Átnyálaztam jó néhány könyvet és sok érdekes dolgot találtam. Vannak ezek közt olyanok, amik megerősítettek egy-egy elgondolásomban, illetve olyanok, melyeket az én életemhez, terveimhez alkalmaznom kell(ene).

Szóval a mostani pár oldalnyi kis gyűjteménynek az lenne az értelme, hogy emlékeztessen azokra melyeket fontosnak találtam valami okból, másrészről másoknak segítsen megtalálni az elolvasandó könyveket, ha hasonló gondolatok kínozzák.

Elég vegyes lesz a gyűjtemény mind témájában, mind jegyzetelési módjában, de remélem hasznosnak bizonyul majd a dolog!

Hamvas Béla – Pathmosz I.

“Az ember azzal a bizalommal születik meg, hogy itt otthon lesz és magával hozott életét kedvére élheti. Mintha a világ egész ereje arra összpontosulna, hogy a benne lévő életet kikezdje és aláássa, destruálja és megfojtsa, elnyomja és összetörje.”

“Semmi sincs közelebb az öngyilkossághoz, mint a világnak való behódolás, ahogy az a pillanat testet ölt.”

“Az ember ma a lét elfeledettségében (léthé) nem is él többé, hanem sajátságos életsóvár állapotban szomjazik, nincs is lehetősége arra, hogy éljen, és minden, amiben része van, a valódinak szomorú szurrogátuma. Mondjuk élet az, ami narkotizál. Élet, mint ájultság. Dohány, morfium, pálinka, kávé. Ide jutott szegény Faust és a nyomorult  Dionüszosz. Az élet normalitása elveszett és sürgősen pótélményekről kell gondoskodni, hogy az ember az életéhségtől ne kapjon elmebajt.”
(Heidegger)

Ajánlás: Dosztojevszkij : Nagyinkvizítor (Erről semmit sem tudtak a könyvtárban..)

“A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közzösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség – a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges – csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.”

“A világban az embert nem valódi élete, hanem színészi teljesítménye szerint ítélik meg.”

“A modern állam nem a nép munkájának kizsákmányolásából és nem az alattomos terrorból, hanem elsősorban a dezinformált közvéleményből él. A becstelenségben keletkezett államot csak becstelenséggel lehet fenntartani.”

“Tudásra az embernek – és minden embernek – szüksége van, hogy sorsvonalait világosan lássa, a dolgokat meg tudja különböztetni, megtanuljon valamit, amit más tud, de ő nem, életét megtisztítsa és önmagát felemelje, és önmagában egyre magasabb értékeket valósítson meg, vagyis megnemesedjék, és végül tudásával megszerezze azt, ami az abszolút, a szabadságot.”

Ajánlás: Martin Buber khaszid könyve és D.T. Suzuki zen-sorozata a korszenvedély felszámolására és a végleges életrend realizálására vonatkozó indítvány (Én ezt nem találtam meg ezekben a könyvekben…)

“Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága. A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányába fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága. Az egymást becsapásnak ezt a sajátságos területét nevezik politikának, amely a köztudomás szerint is a mindenkori emberi létezés legelaljasodottabb helye.”
(219/2)

“A kormányzat nem szilárd elveken, hanem az emberi gyávaságon és hitványságon nyugszik. Ezért teljesen mellékes, hogy a kormányzat tételei monarchikusúak, vagy demokraták, vagy diktatórikusak. A hatalom erejét az embernek az igazságban való erőtlensége biztosítja és a hatalom annál erősebb, minél nagyobb az embernek az igazságban való erőtlensége.”
(222/1)

“Ahol az ember hibás, ereje éppen ott van.”
(228/1)

“A tehetség a szellem ájultsága. Csak akkor vagyok éber, ha semmi vagyok, mint SZOPHOKLÉSZ írta: csak akkor vagyok valaki, ha nem vagyok senki.
PLÓTINOSZ azt mondja, hiányérzete miatt akar szépet alkotni. Csak azt ami nincs, és soha nem is volt. Ami bennem az igazi, az a hiány és az éhség és a tökéletlen.”
(229/2)

“Nincs ember, aki tehetségét kibírta volna és ne pusztult volna bele a vakságba, és ha valaki a nagyság bármely fokát elérte, azt nem szabad azzal megalázni, hogy az ember tehetségesnek tartja. Nincs szomorúbb, mint látni azt, aki magát tehetségeinek kiszolgáltatja, és nincs megalázóbb, mintha valaki nem tesz egyebet, mint tehetségeit gyakorolja. Már nem is tisztességtelen, ízléstelen.”
(230-231)

“Persze Démoszthenész görög, vagyis modern ember, és hisz a műben, mondjuk, az ember műhalhatatlanságában. Már nem tudja, hogy az élet abszolút pozitívum, viszont mindaz, ami az élet folyamán történik, teljes egészében negatív. Ez itt az a hely, ahol nincs megállás, nincsen semmi végső, és nem csak hogy eredménytelen, hanem soha semmiféle olyan lépést nem tud tenni, amely eredményes lehetne, sőt, ahol az egyetlen eredmény az eredménytelenség, az egyetlen siker a bukás, és az egyetlen diadal az összetörés. A mű egyetlen értelme, hogy mialatt az ember dolgozik rajta, az emberre visszahat, és tisztít és ébreszt és világít. Mindig kétes, hogy másra hatást gyakorol-e, és milyet. A műveket, ha azokon már felkapaszkodott, el is lehetne égetni, ha érdemes lenne, de a legjobb még ezzel sem törődni, mindenki tegyen azokkal, amit akar, vagy porladjanak el a feledésben. Amit alkotok az semmis. Csak az van, ami vagyok. Aki marad, és megmarad. Csak a lét pozitív, ami a léten  kívül lenni látszik, negatív. Ez ellen pedig semmiféle gyógyszer nincs, és senki és semmi nincs, akire és amire számítani lehetne, és nincs hely, ahová ez elől el lehetne rejtőzni.”
(231-232)

“A királytalan társadalomban az állam tulajdonképpen megszűnik, és a társadalom nem kommunitásban, csupán kollektivitásban él. Nem nép többé, hanem tömeg. A királytalan társadalomban nem az alkotmányos hatalom uralkodik, hanem a hivatal.”
(383/1)

“Minél több a tilalom és a szabály, a nép annál szegényebb, minél több a fegyver, a nép annál nyugtalanabb, minél több a rendelet, annál nagyobb a felfordulás, minél több a törvény, annál több a tolvaj és a rabló” (LAO-CE)(389/1)

“Ha az igazságszolgáltatás elveszett, az egész nép elveszett. Néhány hivatali aktus, ügyirat, és akire csak akarják, kész a vád, az ítélet és a végrehajtás. A bíró nem rendőr, mint a politikai államban, nem korrupt, mint a részvénytársaságban, hanem hivatalnok, aki ítéleteit felsőbb utasításra személytelenül hozza.”
(404/1)

Hamvas Béla : Az ősök nagy csarnoka I.

“India egyedülálló képessége, hogy a létezés nagy metafizikai feladatainak megoldását – a vallások nagy részével ellentétben – nem halasztja a túlvilágra. Itt éljünk csak a természet szerint, majd a halál után lesz alkalmunk vezekelni. India most kezdi. A vakságot megszüntetni. Ahogy Sankara mondja, a tudatlanság csíráit a tudás tüzében elhamvasztani. Minden lény élete megmérhetetlen idők óta tart, és minden pillanata alkalom, hogy az ember a megfagyott vak éjszakából, ami a tudatlan és a tudattalan lét bőszült és sötét marakodása, ami a létért való küzdelem és ezzel járó eszeveszett tévelygés, az ember ebből az éjszakából felébredjen. Minden igazi élet abban a szempillantásban kezdődik, amikor az ember ténylegesen megkezdi. Nincs korhoz kötve, nincs bűnökhöz, mulasztásokhoz, erényekhez, nincs a halálvonalhoz kötve. Itt és most, amikor a Nacsikéta-tüzet meggyújtja, amikor a tapaszt, az önmegtagadás őstüzét önmagában meggyújtja, amikor magában az áldozat tüzét meggyújtja.”
(159)

“Minden civilizáció azzal kezdődik, hogy Prométheusz az égből lehozza a tüzet. Mert azzal kezdődik, hogy többet tud, mint pusztán a létért marakodni. Tudni kezd valami fölött rendelkezni, ami azelőtt vakon elragadta. Világos elmével irányítja azokat az erőket, amelyek azelőtt korlátlanul uralkodtak rajta. Minden humánus élet azzal kezdődik, hogy az ember tapaszt tud gyakorolni önmaga fölött. Meggyújtja önmagában a Nacsikétász-tüzet, hogy meg tudja különböztetni az alacsonyt a magastól, hogy el tudja égetni mindazt, ami  – mint Kathaka mondja – ”csupán egy napig tart”. Amit Prométheusz lehoz, az az önmegtagadás tüze, és az istenek a rablót azért büntették meg, mert e tűz révén most az emberek olyan tökéletes tudáshoz jutottak, amely az istenekével egyenlő. A tapasz hű gyakorlata a mindentudáshoz vezet, vagyis a mindentudás forrása az önmegtagadás. Ezért a világon a legnagyobb dolog az áldozat.”
(161/2)

(itt kicsit furcsák az idézőjelezések!…)
““Az alvajárás sötétjében keringve, önmagát tudósnak tartva, hiú bölcsességben futkos fel-alá a sok bolond”. “A túlvilágra, mint az éretlen gyermek, sohasem gondol, és a vagyon szemfényvesztése közepette támolyog. Ez az élet. Túlvilág nincs. Ebben hosz, és mindig újra meg újra a halál martaléka”. Európa szellemisége ezért olyan szánalmasan és félelmetesen szegény és erőtlen, és egy bizonyos színvonalon túlemelkedő igény számára ezért olyan unalmas és lapos: önmagát ismétlő tévedések és végig nem gondolt botorságok értelmetlen halmaza.
“Különbözik és egymással szemben áll, amit úgy hívnak, hogy éberség és alvajárás”. Vidjá és avidjá. Aki a természetben él, aki a gyönyört választja, az az életben alszik, az állattól és a növénytől csak abban különbözik, hogy bármely pillanatban felébredhetne. De nem teszi. Aki fel akar ébredni, annak a Nacsikétász-tüzet meg kell gyújtania. De ezt még helyes értelemmel sem könnyű megtenni. Az éberség érveléssel elérhetetlen. Hiába tanulás és olvasás. Egyedül és csakis a tapasz, az önmegtagadás. Semmiféle más út ide nem vezet. Az embernek a tapasz tüzét kell önmagára alkalmaznia, hogy  a természetet önmagában megtisztítsa és fölemelje. Az embernek a természetből önmagát ki kell olvasztania. Új lényt olvaszt ki magából -, újat, vagyis a régit,  a legrégebbit, vagyis az igazit. Ezt a lényt az upanisadok Átmannak hívják. A Kathaka két szóval is hívja: Átmannak és Purusának. Purusa annyi, mint ember, a primordiális örök ember, mint a héber Ádám. De nagyon kell vigyázni. A természet embere és az Átman nem kettő. Nem szabad azt a tévedést elkövetni, amit Pál apostol elkövetett, aki a régi és az új Ádámot korlátolt egyszersmindenkorisággal elválasztotta, és ezzel a természetet a szakadékba hajította, a szellemet pedig gyökértelenné tette. Tilos, mondja Sankara, az egyéni lélek és a megismerő szellem között különbséget tenni. Ez a szvarúpa-tvam, az egyetlen azonosság törvénye.”
(163)

Hamvas Béla : Az ősök nagy csarnoka II.

“Kung mester beszélgetéseinek négy döntő szava van. Ezt a négy szó: Li (mérték, erkölcs), Hszüo (tanulni, művelni), Ta Hüo (Nagy tudomány) és Kün-ce (bölcs, nemes, kiváló, magasrendű ember). A szavak lefordításával nagy baj van. A kínai nyelv tudvalevően szavait nem betűkkel, hanem jelekkel írja le. S ezek a jelek hallatlanul sokrétűek. Csaknem minden jelnek van olyan értelme is, amely metafizikai fogalom, politikai fogalom, matematikai fogalom, és értelme, amely olyan fogalom, amit a családban és a ház körül használnak.
Li mértéket, szabályt, erkölcsöt, törvényt, udvariasságot, szociális charme-ot jelent. …
Lije van annak, aki feltűnés nélkül egyszerűen és komolyan viselkedik, minden túlzástól tartózkodik, az embert tiszteletben tartja, maga iránt tisztelete ébreszt szavaival, viselkedésével, tetteivel, munkájával, öltözködésével, éspedig: tudatosan. A Li mérték. A Mérték. “Hogy miért nem lépnek az útra, jól tudom: aki okos, véleményével túl megy rajta, aki együgyü, nem éri el. Aki tehetséges, tetteivel túl megy rajta, aki tehetetlen, nem éri el.” A Li: sem alul maradni, sem túlmenni, hanem beteljesíteni a Mértéket. A középen maradni. A Li a kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás. A Li az őskori élet alapvető vonása. Kínában éppen úgy, mint Indiában, Iránban, Egyiptomban, Görögországban. Az embereknek egymás iránt tanusított respektusa, amely a magasrendű és békés élet egyetlen feltétele. Ez a Li volt az, ami akkor éppen elveszett Kelet-Ázsiától Itáliáig, ez volt az, aminek helyreállítását követelte a nagy ember Konfu-cétől Püthagoraszig, az ez, amit ma a legjobban nélkülözünk. A Li mérték, de nem emberi mérték és nem az ember teremtette. Nem kultúrproduktum. Li csak ott van, ahol valódi vallásosság van. Isteni mérték. Nem lehet önkényesen megváltoztatni. Ez az a mérték, amivel az istenek az embert megmérték és meg fogják mérni, s mindig és ugyanazzal a mértékkel mérik az embert ma is.
A második nagy szó: Hszüo. A szövegben úgy fordítottuk, hogy tanulni, vagy művelni. A Hszüo azonban végtelenül többet jelent. Hszüo annyi, mint a dolgok alapelveit megismerni, elsajátítani, begyakorolni és realizálni. Nem könyv nélkül való tudás ez. Olyan tudás, amely a lényeget tudja. De nemcsak tudja, hanem be is gyakorolta, sőt nemcsak begyakorolta, hanem realizálja is. … Aki az eszményt, az elméletet, az alapelvet, a lényeget igazán tudja, az nemcsak a fejével tudja, hanem a szívével és a kezével is, és az cselekedni is tudja.
A harmadik szó: a Ta Hüo, a  Nagy Tudomány. A Nagy Tudomány rövidebben, szebben és tökéletesebben összefoglalni, mint ahogy azt a Li Ki tette, nem lehet. Hszüo annyi, mint tanulni, mint a  magas erkölcsi-szellemi élet apalelveit fölfedezni, elsajátítani, begyakorolni és az elvelekt maradék nélkül megvalósítani.
“A tudás csak akkor áll feladata magaslatán, ha a valóságot átalakítja, csak ha a tudás feladata magaslatán áll, akkor válhat a gondolat igazzá, csak ha a gondolat igaz, lehet az emberi tudat teljesen tiszta, csak ha a tudat teljesen tiszta, akkor lehet művelt emberről beszélni, csak ha az ember művelt, tudja a házát rendben tartani, csak ha házát rendben tartja akkor tudja rendezni az államot, csak ha az állam rendben van, élhet az emberiség békében.”
…
A tudás (a dolgok alapelveinek ismerete, begyakorlása, és megvalósítása) az állam és a világ rendjének alapja. Ez a Ta Hüo
Végül: a Kün-ce. Tulajdonképpeni jelentése: nemes, lovagias, előkelő, bölcs, művelt, magasrendű. A kínai fogalomhoz legközelebb áll a görög arisztosz, vagy Nietzsche Vornehmje”
(20-22)

“A bölcs nem azért szenved, mert az emberek nem ismerik, hanem, mert nem tudja őket megváltoztatni.”
(24)

“Az igazi erkölcs nem társadalmi jelenség vagy termék, nem kiválóság, és nem érdem, hanem az égnek a földdel, és az embernek az örök világrenddel való egybehangzása (muzsika). Az erkölcs alapja metafizika. A kormányzás nem politika. Nem fogás, csalás, machiavellizmus, hatalmi ösztön, hanem a a legmagasabb rendű emberi metafizikai aktivitás. Az államkormányzás vallásos tevékenység. Az állam kormányzásához három dolog kell: hadsereg, táplálék és hit. A hadsereget, ha kell, el lehet hagyni, ha kell, a táplálékot is el lehet hagyni. Ha nincs hit, nincs vallás, akkor nincs állam, csak gyülevész tömeg, amit a butaság és a félelem tart össze, ideiglenesen.
…
Mit kell tudni az uralkodónak? “Az emberi ént szüntelenül művelni kell.” Tanulni kell. “Gyakran éjjel-nappal gondolkoztam. Nem használt. Tanulni jobb.”
…
“Légy a néppel olyan, mint a kisgyermekkel”
…
Igazi uralom csak egy van: A királyi uralom. “Ha igazi király születne, egyetlen nemzedék alatt nem lenne más, csak erkölcsös ember.””
(26-27)

“A királynak nem azt kell kérdezni, mi a hasznos, hanem, hogy mi a jog és az igazság.” Semmit sem felejtettek el annyira, mint ezt az őskori tudást.
…
Mert ha helyes a szó, helyes a tett, ha helyes a tett, nincs baj, ha nincs baj, mindenki elégedett, ha mindenki elégedett, a világ derűs. “Aki tud, nem jutott olyan messze, mint aki szeret, aki szeret, nem jutott olyan messze, mint aki derűs.” A derű az őskor.
(28-29)

“Úgy látszik, ez olyan jelenségekre, mint amilyen az orfikus kör, később a püthagoreusok, a hébereknél az esszénusok, a mohamedán szúfi, Európában néhány középkori úgynevezett eretnekség, vagy – legutóbb – a fehéroroszországi khaszidok, nincsen definíciónk. Azt a ritka esetet, ahol az igazság valahol élő talajra talál, gyökeret ver, és ki tud virágozni, nem tudjuk elnevezni. Az igazság mindig kisebb szociális egységekben képes termőtalajara lelni és kivirágozni. Miért? Mert a bármely valláson belül kiépülő klérus a jelentéktelen számú csoportokat nehezebben lepi el. Ami ezeket a köröket jellemzi, hogy lehető legkevesebb intézménnyel kijönnek, és intézményeiket nem külső kényszer és nem hatalmi becsvágy ösztönzi, hanem maga az élet rendje. Ezért lehetnek tiszták és igazak. Biztos, hogy történet őrülete azért morzsolta fel őket olyan gyorsan, mert magukat nem biztosítják. Átkozott dilemma, – ahol eddig valaha is vallás intézményessé vált, az igazság elveszett, s ahol az intézmény elmaradt, az igazság nem tudta magát megvédeni.”
(319)

“Az esszénusok, a püthagoreusok, a khasszidok, a szúfi és a zen olyan közösségekben élnek, amelyek bázisa messze a történet előtti időkből való. A szociális struktúra aranykori, és ez az, amely az emberi szívben a legmélyebb, és amely a történeten túl meg fog valósulni. A történetben az egész emberiségre kiterjedő végleges közösség nem realizálódhat. Először minden negatívumnak le kell lepleződnie. Minden gazságnak meg kell buknia. Ezt a keserves iskolát, úgy látszik, nem tudjuk megtakarítani. Ha az őrület magát kifutotta, a történet (Böhme: historischer Wahn) véget ér, az erőszak és a hazugság végképp csődbe jutott, kénytelenek leszünk megcsinálni.”
(321)

Hamvas Béla : Az ősök nagy csarnoka III.

“A boldogtalan lélek sohasem tudja meg,  hogy végzetét önmaga okozta. Saját vízióiba fulladt bele. Az ember sem jóban, sem rosszban sorsáért önmagán kívül senkit nem okolhat. Az ember végzetesen önmaga áldozata.”
19

“Irracionális általában az olyan tudás, amelyet restségből, vagy egyéb okból az ember értelmével nem világít át. Ha az átvilágítást alkalmazzák, a homály minden esetben eloszlik és az irracionálisból értelmes valóság válik. A kutató és a megnyílt értelem számára irracionalitás nincs. Amit irracionalitásnak neveznek, az a gondolat stagnálása, esetleg regressziója.”
119/1

“A világon semmi sincs, ami csupán önmaga lenne, mert minden létező jelképe valaminek, ha másnak nem, saját ellentétének, és azt magába rejti.”
258

“Püthagorasz iskolájának értelme, hogy bármilyen kevés, de teljesen tiszta embert kell nevelni. Az eredmény nem a sokaság, hanem a tisztaság átható erején múlik. Egyetlen ember többet tehet, mint egymillió szibarita. A sötét hatalomnak csak egy emberen kell megtörnie, s akkor tehetetlensége kitűnik.”
294/1

“A nyilvánosság az emberi élet legnagyobb veszélye. Alig élt ember, aki a színpadon nem szédült meg, mikor nevét kiáltozták. Légy névtelen. De légy nevezetes. “Más ne lásson, egyedül a Világ Ura”. Sorsodat vele intézd el, neki beszélj, vele barátkozz, őt szeresd, őt tiszteld, igyekezz az ő tetszését elnyerni.
Ez a legnagyobb erőpróba. Aki nevezetes tud lenni és névtelen, a legmagasabb szellem előtt, vele bensőséges tisztaságban, annak kezébe lehet tenni a világuralmat. És az emberek meg fogják érezni, hogy ő az, aki őket megmenti. Tudni fogják, hogy abban az egyszerű házacskában, családja körében él az a kertész, aki mindig derűs és nyugodt, és soha önmagáról nem beszél, a mértéket soha át nem lépi, és akiből olyan megfoghatatlan tisztaság árad, hogy csak halkan lehet szólni hozzá. ”Élj rejtett életet. És ha az emberiség ösztöne annyira megromlott, hogy nem kéri segítségedet, azt hiszed, ha közéjük mész, erőt fogsz rajtuk venni? Hiába. De drága életed így megmentheted, és az istenek körében élhetsz.”
Az ember, vagy alig, vagy egyáltalában nem tudja elfojtani a csodálkozását. Milyen gyermekesen képzeli el Püthagorasz a nép sorsának megoldását. Milyen egyszerű lenne a nevezetes névtelent megkeresni, és a hatalmat a kezébe tenni. Milyen paradox, felkutatni a legszerényebbet és a legalázatosabbat, aki soha sem gondolt mással, csak hogy elrejtőzzék. Mikor a közösség sorsának megoldásához hadvezér, szónok, szervező, lélekjelenlét, pénz, ravaszság, elvetemültség kell. Most azonban azt kérdezi valaki, vajon a történet sok hadvezére és bankára közül kinek sikerült a nép sorsát megoldania? Püthagorasz tudta, hogy Szübariszt csak a tiszta kéz győzheti le. Bármiféle kicsiny csalás csak Szübariszt segíti. Milyen szomorú, hogy a nép mindig a legnagyobb szájú hencegőre hallgat, a legravaszabb álnokra, és a huncutra, és a hiúra, és a színészre, és a hóhérra. Soha ez a fecsegő és színész sem az államban, sem a vallásban, sem az erkölcsben, sem a költészetben az igazi nagyságot még csak meg sem közelítette. A nép tovább marad boldogtalan, a név pedig névtelen marad. Az emberi élet feladata nem a más szemében elért nagyság. Mindenki saját maga. A felszabadulást mindenkinek magának kell megkeresnie, és az egész nép élete az egyes embereken múlik.”
296-297

“Az ember városokba tömörül, kereskedik, alkuszik, s ezzel olyan életformát vesz fel, amely által kényelembe süpped, hazudik, csal, s ezzel lealacsonyodik, elveszti érzékét a nagyság iránt, elveszti képességét arra, hogy a legnagyobb dolgokat megértse, megzavarodik vallásában, elkezd félni a nagy dolgoktól, s hogy a félelmétől megszabaduljon, a nagyságot egyszerűen elfelejti. A heroizmus elsősorban nem az, hogy az ember tetteket hajtson végre, amilyeneket még senki, a tett csak a magatartás eredménye. S e magatartás lényege az, hogy az ember nem él vigasztaló hiedelmek között, hanem szemben áll a lét tiszta valóságával. ..
…
semmi sem lehet önmaga a maga ellentéte nélkül.”
314-315

“Ez az új helyzet, ami Kr. e. hatszáz körül az egész földön, egészen egyöntetűen, egymástól teljesen függetlenül támad Kínában, Indiában, Iránban és Görögországban. Ez a új életjelenség: a nagy ember és a tömeg elválása. A nagy ember, aki tovább őriz valamit, ami az emberiség örök hagyománya, mialatt a sokaság lesüllyed, a nagy ember, akinek erőfeszítése arra irányul, hogy az emberiséget újra visszaemelje, s a tömeg, amely nem hallgatja meg, mert azt a valamit már nem érti.
…
Az egyes ember pedig az, aki nem szakadt el a világtól, az értelemtől, az ősrendtől, ez a logosz-ember: az egyes ember, aki Hérakleitosztól kezdve minden görög filozófus, Szókratész, Platón, a sztoikusok, epikureusok, künikusok, a szellem hordozói, az ókoron és a középkoron végig egész a mai napig.  Ez a hérakleitoszi hagyomány az egyes, a “kiváló” ember világhelyzete. Szellem ettől a pillanattólfogva jelenti azt, hogy kapcsolatban lenni az ősi világrenddel, harmóniában égni a világgal, annak ellenére, hogy ebben az ember egyedül áll, teljesen magányosan és az egész emberiséggel szemben, jelenti azt, hogy minden lehetőt elkövetni: beszélni, írni, prédikálni, vezetni, kényszeríteni, parancsolni az  emberiségnek a harmóniát, az egységet, az egyesülést, a logoszt.”
326-327

“ha valaki bűnbe keveredve kezét gyilkosság vérével szennyezi be, vagy aki a a viszályban a démonok serege közül valamelyiket megidézi, annak háromszor tízezer “hórát” kell bolyongania távol az üdvözőltektől, az élet göröngyös útján járni, hogy az idők folyamán a halandó lények minden alakjában megszülessen. Mert a levegő ereje a tengerbe űzi, a tenger a földre okádja, a föld fel a fénylő nap sugaraihoz, s ez a lég örvényeibe alá. Az egyik a másiktól veszi át, de mindegyik kitaszítja. Ilyen vagyok most én is, istentől eltaszított bolyongó, mert hittem az örjöngő viszálynak”.
358/1