Majdnem sikerült

Majdnem sikerült – Szerda – 2008. augusztus 6.

Az ember tervez és hát nem pont úgy végez.. Jól felépített elképzelésünk volt arra, hogyan is kellene végrehajtani egy éles szerver cseréjét a lehető legkisebb fennakadás kockázatával. Meg is lett hírdetve előre a dolog, ahogy kell, hogy az ügyfeleket se érje meglepetés.. Biztosan mindenkinek vannak olyan megérzései, melyek egy-egy dologgal kapcsolatban felvetődnek és aztán nem törődik velük. Nekem is volt. Ilyen pl a bizonytalansági tényező fenntartása egy-egy tervezett dologgal kapcsolatban. Rögtön mondom, mint sokmilliós bölcsességet, ha kitűzöl egy időpontot, akkor tűzz ki rögtön egy másikat is! Ilyen esetben lehetőleg 1 nappal későbbre. Ebben az esetbe nem jössz abba a kellemetlen helyzetbe, hogy indulás előtt neked szegezze valamelyik kollégád a “biztos, hogy nem kellene halasztani egy kicsit?” önmagát megválaszoló kérdését. Ugyanis, ha csak egy időpontot jelölsz meg akkor már benned van az a “Áh, miért is ne lehetne szerencsék? Nem lesz semmi baj. Csináljuk!” pánikmentesítő válaszod. Persze, mint ahogy az lenni szokott, nem lesz akkora szerencséd.

Mondhatni minden jól ment, leszámítva, hogy a meghirdetett 1 órás leállás kezdete után 10 perccel érkeztünk csak a helyszínre és hogy ekkor – előzetes említés nélkül – elém raktak egy kétpéldányos, három oldalas, szervercserés dokumentumot, amit jó lenne ha most kitöltenék.. Persze csakis olyan adatokkal, melyek nem állnak rendelkezésemre és telefonálgathatok miattuk.. Szóval a tervezett szervercsere befejezési időpontja előtt 10 perccel sikerült is nekiesnünk a feladatnak, és mi sem természetesebb, még egy kis hiba is csúszott a dologba. Ez jelen pillanatban egy a 155. konfigurációs állományban maradt, felesleges idézőjel formájában kacagott vissza ránk valahonnan a 600. sor tájékáról. Még most sem tudom, hogyan sikerült ily hamar megtalálnunk. Két órával a tervezett lelépést követően el is hagynunk a helyszínt egy kicsit fortyogva, egy kicsit beletörődve és nagyon is éhesen.

Volt még egy dolgom Pesten amit egy, a közelben lévő ruházati boltban kellett elintéznem. Mit mondhatnék? Tikkasztó meleg, leizzadt test, kialvatlan fej, lyukadó gyomor és a két órás csúszás megalapozta a hangulatomat. Márpedig aki férfiből van az alapból utál ruhát próbálni! De hát a nővérem közelgő esküvője előírta, hogy ha tetszik, ha nem, beessek az immáron rám szabott öltönyömért.

Egy hónapja voltam fent Zsoltival – aki a Szerencsés – megrendelni a ruhaneműt. Nem volt egyszerű történet azt sem. A megfelelő anyag kiválasztása után, jött a tortúra. Egyszerűen mondva : nem vagyok konfekció méret. Az amorfságnak sok formája létezik, de mindenképpen külön kategóriát érdemel a testépítői alkat. Egy órára teljesen lefoglaltam két eladót, akik nem győzték eleget csóválni a fejüket, illetve minden kreativitásukat és raktárismeretüket beleadni a projektbe, hogy nekem szép öltözékem legyen az alkalomra. Ehhez gyakorlatilag három különböző felöltőből kellett összelogisztikázni a dolgot, mivel a választott típusból nem volt csak 60-as méretű, és további két fajta volt szükséges ahhoz, hogy összeálljon a javallott 64-es karbőség, 62-as hát és 58-as mellső rész által adott kompozíció. Ezt a nadrág kofigurálásánál megismételtük..

Ahogy azt egyik kedves barátom mondani szokta “Mérj tolómérővel, jelölj krétával, vágj baltával!” a tervezés és a precíz megvalósítás alapelve. Sajnos erről a boltban is hasonlóan vélekedhettek, mivel oly mértékben elszabták az öltönyömet, hogy nem létező sziámi testvérem is vígan elbújhatott volna alatta.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mosolygunk egyet, elszámolunk X-ig (szükség esetén fejben levezettjük a “Nagy Fermat-Tétel bizonyítását, n < 2 természetes számokra”), majd nekiállunk és újra végigpróbálgatjuk a különböző méretű ruhákat, hogy tényleg, igazán jól sikerüljön ez a rohadt ünneplő!