Az igazi elvesztése

Az igazi elvesztése – Kedd - 2008. augusztus 5.

Egy hete már a földön alszom, ami egyrészt kényszer, másrészt feloldozás a néha túl heves testedzési megpróbáltatásaim után. Jó dolog.. pár nap után megszokja  a test és ellazul, kienged. Erre, a véleményem szerint, nagy szükség is van időközönként, mert minden ágy, legyen az bármilyen klassz matraccal is felvértezve, összegyűri az embert. Nem is biztos, hogy maga az alvóhely a ludas, inkább a fekvési szokások. Én, normál körülmények között a vállamon alszom, hason. Na ez az, amit a földön nem nagyon lehet megtenni.. Gyakorlatilag a háton fekvésen kívül semmilyen más pózban nem lehet kényelemre lelni.. ami azért el is gondolkoztató egy kicsit..  – lehet, hogy tudnak valamit a keletiek na és persze a csecsemők? -  Na mindegy, a lényeg a lényeg, hogy egy hét “gyógykezelés” és megszűntek az ilyen-olyan fájdalmaim, ami a keddi napom reggelét még kellemesebbé tette. – Kicsit pirongva mondom, de nem kelek túl korán mostanság, és nem is azzal az őrült kapkodással teszem ezt, mint ahogy általában szokás. -

Ébredés után elnyújtózkodtam a zenelejátszóm távirányítójáig és, hogy megadjam a kellő hangulatot a mosakodáshoz, rögtön el is indítottam az aktuális-kedvenc albumomat.. Ez most ATB-től van, melyen a 2. szám (Let U Go) minden egyes alkalommal megborzongat.. a szomszédok nem kis “örömére”.. De hát ki vagyok én, hogy bezárjam a kultúrát ebbe a vékony falakkal felvértezett szobába?

Szóval a reggeli tisztálkodás után, és egyenlőre még mellőzve a hirtelen mozdulatokat, elkészítettem a reggelimet.

Az elmúlt hetekben igyekeztem minél több zöldséget és gyümölcsöt magam köré gyűjteni, mert hát mikor tegye az ember az ilyesmit ha nem nyáron? Szóval egy paprikás-paradicsomos-angolszalonnás-krémsajtos gyönyörűséggel fokoztam az elégedettségemet. Megjegyzem, madárétkű vagyok. Vagyis igyekszem nem túl jól lakni egy-egy étkezésem során, mert az még soha semmikor jóra nem vezetett nálam. Mivel, hogy terveim és feladataim voltak a nappal kapcsolatban, biztos lelki traumát okozott volna számomra, ha vissza kell feküdjek kiheverni a reggeli-sokkot. De, nem kellett.

A szokásos kávésbögre társaságában lehuppantam a gimnasztikai gömbömre, melyet ülőalkalmatosságként használok, és elkezdtem dolgozni a Testmester elindításának utolsó mozzanatain. Nem szeretném magamat mártírnak feltüntetni, természetesen a munkám zöme a WegaTeam tagjainak feladatokkal való elhalmozásával és cseszegetéséből áll.. Legalábbis általában..

És persze ahogy lenni szokott az a rendhagyó esetekkel, miközben elmerültem néhány kreatívabb feladatomban, rögtön betalált valaki, egy rajtam kívül álló informatikai probléma megoldásának sulykolt vágyával.. Nincs mit tenni. Ha gond van, akkor gond van.  De ez nem jelenti azt, hogy meg is tudom oldani.. Legalábbis rögtön, mint ahogy azt elvárják az emberek. Félórás MSN beszélgetés és néhány könnyed telefon hívás, valamint egy személyes kivonulás fenyegetettségének megszületése után, sikerült a dolgot távolról megoldani és visszatérni saját dolgaimhoz. Közben ugye elszállt az idő, mert megvan ez furcsa elillanó képessége amikor szükségünk lenne rá, úgyhogy gyorsan befejeztem amit kellett, majd 2 körül elfogyasztottam a tegnapról maradt ebédemet és a szokásos módon jeleztem az iroda felé bevonulási szándékomat. Ez gyakorlatilag MSN üzenetben annyit jelent, hogy: valaki jöjjön értem!

Volt még néhány telefonhívás illetve egyeztetendő dolgom az irodában, melyeket igyekeztem hamar lezárni, hogy edzőtársammal egyeztetett korai edzésre oda is érjek.. Majdnem sikerült.. Átbeszéltük a szerdára tervezett Testmester átállás dolgait – érdekes, hogy minden készre jelentett feladat kilök még magából néhányat, ha a határideje elérkezik -  ami ez esetben egy kicsit bonyolultabbra is sikerült mint általában elindítani egy weboldalt. Ennek fő oka, hogy egy teljes DVD méretnyi “oldalacskáról” van szó, illetve, hogy az egyszerűség kedvéért összekötöttük a dolgot egy szükségszerű szervercserével is. Mert hát az önként vállalt problémánál, már csak a több probléma keresztezése és megoldása jobb szórakozás, mazoista körökben..

Az edzés. Mivel, hogy napok óta sikerült tartanom táplálkozási tervemet és az elmúlt hetet végig pihentem, roppant kedvvel és erővel érkeztem a terembe. A pultnál egy rövid beszélgetést követően, siettem  átöltözni és bekapcsolódni az edzésbe, melyet a korábban érkező edzőtársam már megkezdett. Gyorsan kiosztottam néhány pacsit az ismerősöknek és elkezdtem bemelegíteni. Kifejezetten kímélő edzést terveztem mára mivel épphogy csak kihevernem váll-könyék-alkar-térd sérüléseimet.

Misi mellett kímélő edzéseket tartani nem egyszerű feladat. Ő háromnegyed éve kezdett újra edzeni és azóta gyakorlatilag minden edzése alapozó edzés, ami annyit jelent, hogy viszonylag nagy súllyal a lehető legalapabb és legkeményebb gyakorlatokat nyomja heti háromszor. Ezzel ellentétbe én erősen intuitívan és ciklikusan edzek. Ez nagyjából annyit jelent, hogy éppen azt edzem amit kedvem van. A választott súlyok és a gyakorlatok is hasonlóan tervezetlenek nálam, illetve pár hetenként változtatom a céljaimat is.. Már mint, hogy éppen fogyni vagy erősödni akarok. Ezt a “rendszert” még kiegészíti az a felismerésem, hogy max 1-1,5 havonta szükségem van 1 hét pihenőre is.

Néhány gyakorlat után bizonyossá vált, hogy igen jót tett a pihenő. Például komolyabb, vagy inkább megterhelő hátedzést nem végeztem már vagy egy hónapja, mivel nem volt hozzá sem lelki sem testi erőm. Most viszont kifejezetten könnyen ment a dolog. Úgy húzódzkodtam 6 sorozatot mintha 20 kilóval könnyebb lennék. Feltételezem, hogy a kihagyásnak és a kb. helyes táplálkozásnak köszönhettem azt néhány elismerő megjegyzést melyet edzőtársam és más tett a mai formámra. Feszesek, kemények lettek az izmaim és egy-két ér is jobban kidomborodott rajtam mint eddig. Remekül ment minden és pörgősen végignyomtam az edzést.

Kicsit leárnyékolta az edzésem utáni órákat, hogy az alkaromban érzett sérülés visszaköszönt, illetve észrevettem, – persze már otthon – hogy a teremben hagytam a napszemüvegemet. Sajnos az utóbbi történet nem zárult happyenddel. Visszamentem később, de senki se tudott róla semmit, illetve én sem találtam sehol. Nem csináltam ott nagy ügyet belőle. Mindenkinek kellemetlen egy ilyen szitu. Az ami a legjobban bosszant az ügyben, hogy nem értem a dolgot. Ha már lopásra vetemedik valaki, miért egy szinte értéktelen napszemüveget kell? Persze számomra nem volt az, mivel igen nehéz – főleg nekem – az arcomhoz illő napgépet találni. Az ember elkeseredésében még a kitűzött felső határt is hajlandó átlépni anyagi szinten, ha megtalálja az igazit. Nekem még ebben is szerencsém volt.. volt.. De hát ez van. Egy kis szerencsével majd újra újra egymáséi leszünk, ha a formatervezők, vagy a leértékelések is úgy akarják.